|
|
|
|---|---|
 |
|
| Kicsit türelmetlenek vagyunk ma?” mormolta.
Szarkasztikus megjegyzést fogalmazva felnéztem rá, de az arca közelebb volt, mint amire számítottam. Arany szemei csak pár centire voltak, hideg leheletét éreztem nyitott ajkaimon. Szinte az ízét is éreztem a nyelvemen. Nem emlékeztem, mit akartam mondani. Nem emlékeztem a nevemre sem. Nem adott esélyt, hogy összeszedjem magam. Ha én dönthettem volna, az időm nagy részét azzal töltöttem volna, hogy Edwardot csókolom. Semmilyen eddig tapasztalt élményem nem volt ahhoz fogható, ahogy hideg, márványszerű, de mindig nagyon óvatos ajkai az enyémekkel egyszerre mozogtak. De nem túl gyakran dönthettem én. Kicsit meg is lepett, mikor az ujjaival a hajamba túrt, és az arcomat az övéhez húzta. A kezeimmel átkulcsoltam a nyakát, és azt kívántam, bárcsak erősebb lehetnék- elég erős ahhoz, hogy itt tartsam őt. Egyik keze lesiklott a hátamon, közelebb vonva kőszerű mellkasához. A pulóvere ellenére a bőre elég hideg volt ahhoz, hogy megborzongjak – kellemes borzongás volt, a boldogság miatt, de a kezeivel kezdett távolabb tartani. Tudtam, hogy úgy három másodpercem volt, mielőtt sóhajt egyet és gyorsan elfordít magától, és mond valamit arról, hogy erre a délutánra eleget kockáztattuk az életemet. Az utolsó másodperceimet kihasználva közelebb vontam magam hozzá, szinte felvettem a körvonalait. A nyelvem hegyével megtaláltam alsó ajkának az ívét, hibátlanul sima volt, mintha polírozva lett volna, és az íze - Elhúzta a fejem az övétől, könnyedén kibontotta magát az ölelésemből – valószínűleg fel sem tűnt neki, hogy minden erőmet beleadtam. Mély torokhangon kuncogott egyet. A szemei fénylettek az - annyira szigorúan fegyelmezett - izgatottságtól. „Ah, Bella.” sóhajtotta. „Mondanám, hogy sajnálom, de nem. | |||
|
|
|||
