|
|
|
|---|---|
 |
|
| Éj gyermeke ő,
Szépsége megigéző. Anyaföld hajkoronája, Mélybarna szempára. Sápadt bőre, Ajka vérvöröslő, Ruhája mint anyja , az éj. Eme férfi maga a tökély! Ha megpillantom, Szívemben vad láng lobog. Bámulom áhítattal, Gondolatom messze szárnyal. Szárnyra kélt: Talán ő, meg én... Hisz ez lehetetlen! Hogy gondolhattam erre? Az éj ura , s egy halandó Kinek élte múlandó... Hogy lehettem ily balga, Hogy akár egy pillantra Bizakodtam ebben Mi lehetetlen? Vámpír s ember Sose lehetnek egyek. Tehetném, válnék vad szörnyeteggé, Mely mindent gyűlölve él. Lennék vad vihar Ki pá percig tart Lennék a szél Mely gyengéden arcához ér. Lennék a nap Ki melegével simogat. Lennék bármi... Akármi! Csak hagy érhessek hozzá! Hagy csókoljam lágyan a száját! Suttogjam halkan: Veled élten, s majdan holtan. Attól sem rettenek vissza Egy hirtelen mozdulattal Behatoljon ereimbe, Vérem nyelje eleinte Óvatosan, később mohón. Kezei között legyen végső nyugovóm. | ||||
| ||||
