|
|
|
|---|---|
 |
|
| „Nap ragyog az égen, szívemben zord sötétség lészen.
Emlékszem a napokra, mikor szavaid lelkemet csiklandozta. Neked adtam a szerelmem, de te elárultál, mikor a két szép szemedre éheztem. Felnéztem a sötétségbe, s láttam, hogy egy közülük a jövőm része. Még csak pislákol és keresi azt a tüzet, amely kicsapongó lángjaival érzelmeket fűthet. De a felhő betakarja bolyhos pamacskáival, így ráébredek, mindez tévedés volt csupán, pokol átkaival.” | ||||
| ||||
