|
|
|
|---|---|
 |
|
| Régi fényképeim látva, s tudván a múlt már nem tér vissza soha,
Most felnőtt fejjel látom már mindennek meg volt az oka. Semmi sem volt véletlen maximum nem érthettem, Mert addig valaki szenvedett míg én a meséim élveztem. Valaki kinek az életem köszönhetem és írhatom e sorokat, Ha bajom van még fejemben lágy hangjával borogat. Lesz ez még így se tartja szavát még a mondás, Elmúlunk majd mi is mint akármelyik kortárs. Egy szép napon majd békében elszállunk egy világba, Addig éljük úgy az életünk hogy semmi nem volt hiába. Boldogan és szabadon tegyük mit kíván szívünk, Bocsássunk annak ki rászolgál ez emberi erényünk. | |||
|
|
|||
