Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Mert a fák még állni fognak,
Ha én már meghalok,
Hirdessék akkor a jövendőt,
Mutassák azt, hogy él a remény és zúgnak a harangok.

S ha egy magyar vándor
Sok év múlva a tiszta égre néz,
Súgjanak neki a fenyők, mutassák az utat,
Hogy tudja: bárhol is van, de magyar földre ért.
Talmud
Simítják testemet,
Vad vágyat szítanak,
Aztán jót nevetnek,
Jönnek, elkapnak!

Számból a szavakat
Kitépik vasakkal,
Szívemből gondolatomat
Égetik billoggal.

Aztán álmaimból
Elveszik, mit szeretnék,
Eljátszák mókából,
S ahogy a kéjtől már remegnék,

Tüzes ostorokkal
Feltépik a lelkem,
Szenvedj önmagaddal!
Otthagynak végül vágytól feltüzelten.
Egy sodró áradatban,
Végtelenül fájó emlékkép,
Egy sivítva haldokló,
Mégis élni akaró vad őszinteség.

Kezeket érzek mindenhol villanni,
Közöttük érzem önmagam,
Vonagló, vad, kéjes élvezetben,
Egy villanásra lelkünk is benne van
Hátha eljutna akkor több lélekhez is,
Amit itt a két folyó partján állva érzek,
S ha felébredne az a sok alvó szív,
Talán Tündérország végre hazatérhet.
S az öreg fák segítenek,
Tanítanak élni, s a hitet,
Tanítanak büszkeségre,
S hogy SOHA ne alkudj meg.

S ím közös erővel erdőtenger zöldell,
Új hajtások a gyógyuló hantokon,
Az igazság életre kel,
S a remény újra indul begyógyult szárnyakon.
Csak a tiszta vágy
Irányít mindent,
Érzem nyelvét, harapását,
Érzem a bilincset kezeimen.

Mozdulni akarok,
Nem tudok, megkötött,
Érzem, ahogy belém hatol,
S állattá válok én is a karmai között.
S a viharban láncok szakadnak,
De új bilincs kattan kezemen,
A szenvedély rabszolgájaként
A gyönyör börtönében ébredtem.

S már nem csupán a kéz,
De álló vágyak hatolnak ezer módon belém,
Az élvezet lépcsőfokait egyenként világítva,
Kéjtől fuldoklom, s átölel a remény.

De kinyitom szemem,
A jégcsapokról csöppenő hideget érzem,
Eloltva tüzeket, szenvedélyt,
Csak az álmokat hagyja meg, másra már nem kérem.
Az élet mindig eléd tol valakit,
Hogy rájöhess végre,
Önmagad megismerni,
Csak ez lehet a vége.

Nem láthatsz, tudhatsz másokat,
Mert saját ablakodon át szemléled,
S Te is örök rejtély, titok maradsz,
Hisz ők is csupán saját tükrükön át nézhetnek Téged.
Csak néha a fásultság,
Mely a fához szegezi életemet,
Legyűr, eluralja
Rajtam a félelmeket.

De végtelen a lelkem,
Letépi magát mindig a keresztről,
Szabadnak születtem!
Ősi földön, büszke gyökerekből!
Kiegyenlítetted a dolgot,
de a fejed a homokba dugod.
nem veszed észre hogy nem csak a múlt létezik,
hanem van egy jelen,amiben te nem létezel.

Lezárni képtelen,
még akkor is ha rég bosszút állt.
Mindent megtettem hogy elnyerjem bocsánatát,
de süket fülekre találva,nem küzdhetek végtelen.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló