Kiemelt kategóriák
»
» Szerelmes SMS
» Születésnap
» Élet
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
El kell, hogy felejtselek,
de még mindig szeretlek,
akaratom ellenére sem tudok mit tenni,
a szívemből nem bírlak kitörölni...
Még, ha darabokra is törted a szívem,
akkor is nagyon hiányzol nekem!!!
Talmud
Küldje be kedvenc idézetét »
Esténként az utcákat járom,
kérdésemre még nincs válaszom...
miért nem tudlak elfelejteni?
Ez kezd az idegeimre menni...
Éjjel, nappal rád gondolok , s a régi szép időkre. Gondolok arra, hogy mennyit tettél értem, s most itt állok a sírod mellett ... s óriás könnyeket ejtve, teljes szívemből mondom: SZERETLEK.
Semmi tévé. Semmi vacsora. Ülök a teraszon, és visszagondolok az életemre, az ifjúra, aki arról álmodott, hogy híres író lesz, és egyszer csak ráébredt, hogy a valóság egész más: olyan nyelven ír, amelyen szinte senki nem olvas, egy olyan országban, ahol állítólag nincsenek olvasók. A családja kényszeríteni akarja, hogy egyetemre menjen (mindegy melyikre, fiam, az a lényeg, hogy legyen egy diplomád, mert anélkül soha nem lesz belőled semmi). Ő azonban föllázad, hippiként bejárja a világot, végül találkozik egy énekessel, ír néhány dalszöveget, és egy csapásra gazdagabb lesz, mint a nővére, aki hallgatott a szüleire és vegyészmérnök lett belőle.
Drága Csalódás!
Vendégszeretetem sosem volt irántad, de te mégis sokszor megleptél már.
Próbáltalak noszogatni, jelezni, hogy ideje menned,
De a kijárat előtt mindig megfordultál.
Most, hogy újra érzem távozni készülsz,
Arra kérlek engem örökre békén hagyjál.
Szenvedtem már te miattad eleget,
Jöjjön végre a boldogság helyetted!
Benned újra, mikor bízhatok?
Félek, megint padlót fogok!
Hülye voltam, mert neked hittem,
a szívem diktált, nem az eszem.
Senkinek sem akartam semmit elhinni,
nem tudtam belőled, ilyet kinézni!
De már összeállt a fejemben a kép,
nem maradsz más, csak egy szép emlék!
Magamnak és mindenkinek is hazudnék,
ha azt mondanám, elfelejtettelek rég.
Tudom már nem leszünk együtt többet,
barátságon kívűl, nem kérek mást tőled!
Elfeküdt már a nap túl a nádas réten,
Nagy vörös palástját künn hagyá az égen,
De az éj erőt vett, csakhamar beronta,
Az eget, a földet bakacsinba vonta,
És kiverte szépen koporsószegével:
Fényes csillagoknak milljom-ezerével;
Végre a szép holdat előkerítette
S ezüst koszorúnak fejtül odatette.
Az általunk rabságra ítélt lényt rövid időre kiszabadítva s ezáltal magamat is megszabadítva az emberek anyagias, számító, önző világától, messze minden zajtól és keserűségtől, amit az emberi lét von maga után, lóháton érzem, otthon vagyok.


Amit érzek ilyenkor, az maga az ÉLET. Ugyanazok a fák adnak árnyékot a vakító naptól, mely mindkettőnket éget, ugyanaz a szél hűti testünket, ugyanazt a levegőt szívjuk. Egy ritmusra dobban a szívünk, együtt emelkedik és süllyed mellkasunk, egyszerre feszülnek meg izmaink, szemünk ugyanarra a távoli pontra figyel, valahol a horizonton túl. Egy testként mozdulunk, összeforrt lélekkel. Most igazán szabadok vagyunk, így együtt.


Csak ketten vagyunk. Körbenézek a tájon ahol nemrégen gyalog jártam, lehajtott fejjel, egyedül. Most lovam büszkén felveti fejét, tekintete a távolba mered, szemünk ugyanazt a tájat pásztázza, de most úgy érzem, az egész világ az enyém, amíg csak a szem ellát. Hiszen csak egy perc, egy apró jel, egy ugrás és bárhová eljuthatok. Csak tudatnom kell akaratomat s ez a fenséges lény sóhajtásomat, egy elsuhanó vágyamat megérezve, még meg sem született gondolatomat is meghallva azonnal nekirugaszkodik.



Az erek kidagadnak lovam erős nyakán, izmai megfeszülnek, sörényét tépdesi a szél ahogy izgatottan figyel előre. Ereje és gyorsasága, biztos lábai, az inak, az utolsó szőrszál a testén, most mind az enyém és tudásom az ő tudása is.


Felülök, lábammal megkeresem a kengyelt, rendezem a szárakat és magamat, kitisztul a fejem, most szó szerint nyeregben érzem magam és elindulunk, csak ketten.


Drága kincsnek érzett minden másodpercet, amíg még lélegezhet, csodának a fű illatát, az arcát simogató hűs fuvallatot. Mások éveket, évtizedeket fecsérelnek el, azt se tudják mihez kezdjenek a sok idejükkel, ő pedig legszívesebben belekapaszkodna minden egyes másodpercbe.
Egyszer szeretnék írni egy könyvet, amiben nem lesz semmi más, csak térképek meg szállodacímek, és a többi lap üresen marad: az embereknek maguknak kell megírniuk saját útikönyvüket, maguknak kell felfedezniük az éttermeket, a műemlékeket és azokat a csodálatos dolgokat, amelyek minden városban megvannak, de amelyekről soha nem beszél senki, mert "a történelem, amit meséltek nekünk" , nem szólt róluk a "kötelező látogatások" fejezetben.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló

info Az oldalon történő látogatása során cookie-kat (“sütiket”) használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldal használatával elfogadja a cookie-k használatát. Elfogadom