Kiemelt kategóriák
»
» Szerelmes SMS
» Születésnap
» Élet
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
elmúlt mint az összes ilyesféle mulandó dolog...és kiejthetem végre azt hogy vége a szenvedésnek.nem gondolok rá, nemér annyira élénken emlékezetemben mint anno.nem árnyékolja be a napomat az hogy látom.már hidegen hagy a jelenléte a vele kapcsolatos információk.már nem dobbanó szivvel emlitem meg nevét..és már semmilyen pillangók nem repdesnek odalenn ha a közös emlékekre gondolok.végre vége! elkezdődhet életem azon szakasza amikor már nem csak a bánat,és szomorúság kelt fel minden reggel és tart velem a többi 24órában.gondolataim szabadok nézésem nem őt keresi minden órában...és le írhatatlan boldogsággal tölt el hogy megtudtam csinálni.kitörölni a fejemből..egyszerűen elfelejteni hogy mi volt..és nem gondolok már arra hogy mi lesz..nem marcangol szét a remény..és a 'talán' szó..büszke vagyok arra hogy 4év után véget tudtam vetni annak ami szinte meg sem történt*
Talmud
Küldje be kedvenc idézetét »
A ló szeme mély óceán. Legtöbbeket elvakít, mit felszíne tükröz. Mélységének rejtett titkait csak az érti meg, aki lova lelkéhez már megtalálta az utat.
Nézd fenn az égen, hogy ragyognak a csillagok, Hullanak könnyeim tudod, hogy fáj nagyon Ha itt lennél kérdeznéd mi bajom, Csak annyit mondanék hiányzol nagyon!!
régen volt már december 13
akkoriban volt egy igen szép párom
mondott valamit hogy szeret
elhittem neki csak hallgattam a mesédet
január közepén megszakadt a kapcsolat
...baszki nem hibáztam csak az igazat mondtam
te csak a menőségre mentél
hallom egy kis csitri lettél
teszed magad hogy volt egy palid
hidd el sose találod meg az igazid
pénzre hallgatsz nem a szívedre
éjszakákat sírhatsz át megkopott lelkedre
Odaadtam mindent, amit kértek,
csalódásaim íratlan regények.
Vannak emlékek, amik csak enyémek,
lelkemben együtt él a háború s a béke.
Megbocsátottam a megbocsáthatatlant, megpróbáltam pótolni nélkülözhetetlen embereket és elfeledni az elfeledhetetleneket. Sokszor okoztam csalódást és csalódtam olyanokban, akiktől sosem vártam volna. Szerettem és szerettek, de sokszor el is utasítottak. Előfordult olyan is, hogy szerettek, de én nem tudtam viszontszeretni. Repkedtem a boldogságtól, fogadtam örök hűséget, de volt hogy teljes erővel mentem fejjel a falnak. Felhívtam valakit csak azért hogy halljam a hangját, néha elég volt egy mosoly ahhoz hogy szerelmes legyek. Sokszor féltem, hogy elveszítek valakit, aki fontos számomra, és el is vesztettem a végén. De túléltem, és még most is élek. Már nem csak túlélem a hétköznapokat, hanem megélem azokat. Mert az élet túl sokat ér ahhoz, hogy jelentéktelenné váljon!
...de aztán este kinéztem az ablakon, és annyira gyönyörű volt a telihold. És az jutott az eszembe, ahogy a felhők mögött eltűnt szép lassan, de a szemnek láthatatlanul hogy az én életem is ilyen szép lassan ment tönkre. Hogy mikor már csak azt veszed észre hogy a holdat elfedte a felhő, a szürke felhő, akkor feltűnik, hogy nem is vetted észre hogy mennek a felhők, csak hirtelen eltűnik a fényesség, de hisz az előbb még ott világított a sötét égen teljes egészében. Az én életem is ilyen gyönyörű fényes volt még akkor. És hirtelen eltűnt. Minden. Minden fény, még egy kis halvány jel sem volt, hogy valaha ennyire szépen ragyogott volna, ahogy az emlékeimben. Azt se tudtam mi van. Nem láttam a nagy sötétségben, eszeveszetlenül kerestem a fényt, ami már nem volt. És nem lesz, soha többé.
Tudom milyen érzés egy jelentéktelen, depressziós embernek lenni. Hogy úgy érzed, te már sosem leszel egész, egy selejt vagy. És lehet gyúgyul a seb, ami úgy fáj, de sosem fog teljesen eltűnni. Mindig ott lesz a heg, ami néha felszakad, és nagyon vérzik, és újra és újra eszedbe jut, honnan szerezted. És akkor jön valaki, aki a barátod, és mellette el tudod felejteni, legalább is addig, amig vele vagy hogy mi volt régen...de mikor a barátság már a számára nem barátság lesz, akkor egy új sebet ejt benned, és még a régit is felszakítja. És ilyenkor nem tudsz mit tenni. Csak leülsz, és végiggondolod, hogy van értelme van élni?
Az egész testemet felemésztette az az üresség amitől mindig is féltem,hogy valamikor rám talál..és eljött, úgy ragadott magával, mintha vízbe estem volna levegő nélkül,és nem találnám a felfelé vezető utat.. nem látok senkit, nem segít senki.. elvesztem..elvesztem és nem találom az út végén a fényt..kihunyt.
Az élet csupán egy kártya játék, ha szerencséd van nyersz, ha nincs blöffölsz, de a játék végén úgyis kiszállsz és a játék véget ér.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló

info Az oldalon történő látogatása során cookie-kat (“sütiket”) használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldal használatával elfogadja a cookie-k használatát. Elfogadom