Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Akkor vagyok hűtlen, ha valakihez tartozom, és mégis úgy teszek, mintha idegenek lennénk.
Talmud Szomorú, Élet,
Ő már régen tudja azt, amire mi most kezdünk rájönni.
Erre mondják; bölcsesség.
Élet,
Egy este London híg ködében
Ifjú csavargót láttam én
Olyan volt mint szerelmem éppen
S egy pillantást vetett felém
Szememre nehezült a szégyen

Követtem a csibészgyerek
Fütyült a kezét zsebre vágva
Úgy jártunk utcát és teret
A megnyílt Vörös Óceánba
Mint Fáraó s a héberek...

E szerencsés királyokon
Tűnődtem mikor álszerelmem
S az akit szeretek nagyon
Összeütköztek mind a ketten
Hűtelen árnyak bánatom

Bánat melyen a pokol állott
Feledés ege nyiss utat
Eltűrnék szívesen haláluk
Eladnák érte árnyukat
Földi szegény hires királyok...

Hajóztunk már eleget eddig
Te szép hajóm emlékezet
Rossz ihatatlan vizek közt itt
Csavarogtunk-e eleget
Szép hajnaltól szomorú estig

Hamis szerelmem ég veled
S eltűnsz már keveredve véle
Te is kit elvesztettelek
Németországban most egy éve
S akit már látnom nem lehet...
Városban az ember akár száz évet is elélhet úgy, hogy nem veszi észre, hogy már régen meghalt.
Élet, Fájdalom,
Kényeztetésre vágyom, vajon hol találom?
Magamban keresgélve bukkanok rá a hírdetésre!
Fantasztikus, pont nekem való, aranyló félhomályban érzékeimre ható!
S hol találom én ezt a helyet?
Hát Szigetköz szívében, Dunaszegen!
S addig is hol kereshetek utána?
s máris rátaláltál az igazi csodára!
Boldogság,
Tudtam, hogy nem követhetem el azt a hibát, hogy elengedjem a még pórázon tartott érzelmeimet, pedig azok vadul törtek volna előre, de tudtam nem szabad meggondolatlanul cselekednem és megengedni magamnak azt a luxust, hogy beleszeressek.
, Boldogság,
Régen mennyire hittem a szerelemben, tele voltam reménnyel, és ma már semmiben nem hiszek, ami a szerelemmel kapcsolatos. Nincsenek érzéseim mások iránt, olyan, mintha az az egy éjszaka felemésztette volna minden érzelmemet, és azóta nem tudok szeretni, mintha az az éjszaka megfosztott volna a boldogságtól. Adtam magamból valamit, amit elvittél, ott maradtam kifosztva, üresen. A valóság és a szerelem számomra ellentmondás.
Szakítás, Fájdalom,
Már nem könnyezek, nem sírok,
inkább az arcodba mosolygok,
régen te jelentetted nekem az életet,
de már megtanultam élni nélküled!
, Mosoly,
A szél süvít, a Nap már lement,
Csak egy pislákoló tűzrakás odalent.

A tűz körül két árnyék,
Egymással szemben, csöndben.
Az egyik ridegen figyeli,
Miként a másik a tüzet éleszti.

Dobálja sorba az ágakat,
Remélve, a láng újra erőre kaphat.
A másik türelmetlenül várja,
Hogy mikor adja fel a társa.

Jól tudják mindketten,
Együtt sikerülhetne minden.
De a Csalódás már belefáradt,
Míg a Remény sosem adja fel a vágyat.

A vágyat, hogy a Csalódás eltűnik,
S egy új társ a helyébe feltűnik.
Egy lány, ki segít mindenben,
Hogy újra fellángoljon a Szerelem.
Nem ismersz engem, mégis úgy teszel mintha ismernél... Minden ember egy palack bor. De mind-mind más. S te azt hiszed, hogy a bor nem tehet mást veled csak lerészegít. Pedig nem így van. Amikor felbontasz egy ismeretlen bort... gondolsz róla valamit. A neve árulkodik... beszédes a palack formája, a címke tartalma. Elolvashatod, hogy milyen szőlőből és mikor készült. Megkérdezhetsz másokat arról, hogy milyennek találták... De az első, igazán személyes találkozás akkor történik, amikor kibontod a palackot és pohárba töltöd. Megnézed a színét a napfényben, hagyod hogy illata beöltse a poharat s az orrodba jutva beszélni kezdjen hozzád. Aztán belekóstolsz és hagyod, hogy amit teremtője együvé alkotott, azt az ízlelőbimbóid újra részekre szedjék és egyenként fedezzék fel benne a becsülendőt, a szeretni valót, a csodát. Ettől kezdve már nem vagytok idegenek egymásnak, s rájössz, hogy a borok rengetek örömöt tartogatnak számodra.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló