Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Örök elmúlás az ember sorsa.
Talmud
Az idő múltán egyre több a tapasztalat,
A testen hegek árulkodnak, pár tapasz alatt
De ne törődj velük, kik most rajtad nevetnek,
Te örök maradsz, ők lesznek kiket elfelednek.
A filozófusoktól és a rendőröktől kérdezem, hogy ki vagyok én, ha elvesztem az összes iratomat és sehogy sem tudom magam igazolni?
Vannak olyan madarak, amiket nem tarthatsz ketrecben örökké. A tollaik túl fényesek és mikor elrepülnek, megnyugszik az ember lelke. De azért a hely ahol éltek, szürkébb és üresebb lesz nélkülük.
Szinte minden az enyészeté lesz...
A tárgyak, melyek most körülvesznek,
A társak, kikben szívek vernek.
Mind, kivétel nélkül el fog veszni.
A mosolyok, szép emlékek, kedves szavak,
S az őszinte szeretet nem tűnik el, örökre velünk marad.
Kicsit türelmetlenek vagyunk ma?” mormolta.
Szarkasztikus megjegyzést fogalmazva felnéztem rá, de az arca közelebb volt, mint amire számítottam.
Arany szemei csak pár centire voltak, hideg leheletét éreztem nyitott ajkaimon. Szinte az ízét is éreztem a nyelvemen.
Nem emlékeztem, mit akartam mondani. Nem emlékeztem a nevemre sem.
Nem adott esélyt, hogy összeszedjem magam.
Ha én dönthettem volna, az időm nagy részét azzal töltöttem volna, hogy Edwardot csókolom.
Semmilyen eddig tapasztalt élményem nem volt ahhoz fogható, ahogy hideg, márványszerű, de mindig nagyon óvatos ajkai az enyémekkel egyszerre mozogtak.
De nem túl gyakran dönthettem én.
Kicsit meg is lepett, mikor az ujjaival a hajamba túrt, és az arcomat az övéhez húzta.
A kezeimmel átkulcsoltam a nyakát, és azt kívántam, bárcsak erősebb lehetnék- elég erős ahhoz, hogy itt tartsam őt.
Egyik keze lesiklott a hátamon, közelebb vonva kőszerű mellkasához. A pulóvere ellenére a bőre elég hideg volt ahhoz, hogy megborzongjak – kellemes borzongás volt, a boldogság miatt, de a kezeivel kezdett távolabb tartani.
Tudtam, hogy úgy három másodpercem volt, mielőtt sóhajt egyet és gyorsan elfordít magától, és mond valamit arról, hogy erre a délutánra eleget kockáztattuk az életemet.
Az utolsó másodperceimet kihasználva közelebb vontam magam hozzá, szinte felvettem a körvonalait.
A nyelvem hegyével megtaláltam alsó ajkának az ívét, hibátlanul sima volt, mintha polírozva lett volna, és az íze -
Elhúzta a fejem az övétől, könnyedén kibontotta magát az ölelésemből – valószínűleg fel sem tűnt neki, hogy minden erőmet beleadtam.
Mély torokhangon kuncogott egyet.
A szemei fénylettek az - annyira szigorúan fegyelmezett - izgatottságtól.
„Ah, Bella.” sóhajtotta.
„Mondanám, hogy sajnálom, de nem.
A fájdalomból többet tanulunk, mint a pillanatnyi örömökből. Mert fölébreszt, és arra figyelmeztet, hogy homokból nem lehet örökkévaló várat építeni!
...olyan, mintha valaki gyomorszájon rúgott volna, mintha megállt volna a szíved. Olyan, mint az álom, amiben zuhansz a semmibe, és hiába próbálsz felébredni mielőtt földet érnél, sajnos nem tehetsz semmit. Nem bízol többé semmiben, senki sem az akinek mondja magát. Az életed örökre megváltozik, és az egyetlen dolog, amit profitálsz ebből a rémségből, hogy többé senki sem tudja így összetörni a szíved.
A barátság örök, de a szerelem múlik.
Félek az érzéstől, nem hiányzik többé. Nem hagyja el a számat örökkön örökké.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló