Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Aki elmélkedés nélkül olvas, olyan, mintha emésztés nélkül enne.
Talmud
A Piedra folyó partján ültem, és sírtam. A legenda szerint minden, ami ebbe a vízbe hullik - a falevelek, a bogarak, a madártollak -, a folyó fenekén kaviccsá változik. Ó, ha kitéphetném a szívemet a keblemből, és belehajíthatnám az áradatba! Nem volna többé fájdalom, sem szenvedés, sem emlékek.
A Piedra folyó partján ültem, és sírtam. Hideg téli nap volt, és éreztem, ahogy a könnyeim lecsorognak az arcomon, azután elvegyülnek a jeges vízzel, amely a lábaim előtt hömpölyög.
Valahol ez a folyó is csatlakozik majd egy másikhoz, aztán megint egy másikhoz, míg végül - távol a szememtől és a szívemtől - ez az összes víz beleömlik a tengerbe.
Folyjanak hát minél messzebbre a könnyeim, hogy kedvesem soha ne tudja meg, hogy sírtam miatta. Folyjanak minél messzebbre a könnyeim, hogy elfeledhessem, a Piedra folyót, a kolostort, a templomot a Pireneusokban, a ködöt, az egész utat, amit megtettünk.
Hadd felejtsem el álmaim országútjait, hegyeit és mezőit. Álmaimat, amelyek az enyémek voltak, és amelyekről mégsem tudtam.
Pici manó, álmot hozó, apró kezével csillagokat szóró.
Megérint, megsimít, szemed szépségét éjszakára elrejti.
Tested puha takaróval melengeti, ajkadra édes csókját leheli, és füledbe súgja, valaki Neked szép álmokat és szíve minden szeretetét általa küldi.
Nem törik a szenvedő szív
Oly könnyen darabbá,
Csak ellágyul, s az örömre
Lesz fogékonyabbá;
Mint lankadt földművesnek
Pihenő tanyája:
Kész boldogság lesz neki a
Szenvedés hiánya.
...Minden féle elfogultság nélkül gondolom azt, hogy Schumacher itteni teljesítményét tanítani kellene és nem csak a versenyző-iskolában. Azt, hogy még vert helyzetben sem szabad soha, egy pillanatra sem lemondanunk a céljainkról, menni kell előre, amíg csak lehet. Schumi pedig csak menetelt előre egészen a negyedik helyig úgy hogy közben végi
G tudta, hogy elvesztette a bajnokságot, de elvesztette magát a futamot is, Utolsó versenyén mégis megpróbált felkerülni a dobogóra, másfélszer körülautózva a mezőnyt. Ami fűtötte, az pedig a lelkesedés volt, ugyanaz a lelkesedés volt, amelyet első versenyén 1991-ben Spában is érezhetett...
Ez a legnyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valami. ...S ha nagyon pontos és figyelmes leszel, ha idejében kelsz és későn fekszel, ha sokat vagy emberek között, ha elutazol ide vagy oda, ha belépsz bizonyos helyiségekbe, végül találkozol azzal, aki vár. Természetesen tudod, hogy ez a reménykedés egészen gyermekes. Már csak a világ végtelen esélyeiben bízol. Hol keressed? S aztán, ha megtaláltad, mit mondjál neki?... És mégis várod.
Az Isten elhatározta, hogy megteremti az édesanyát. Már egy hete bajlódott vele, amikor megjelent egy angyal és így szólt:
- Ezzel vesztegettél el egy egész hetet?

- Ige. De olvastad-e a megrendelőlapot? Mosható legyen, de ne plasztik anyagból. 180 alkatrészből álljon és mindegyik cserélhető legyen, kávéból és az elöző napok maradékából éljen, olyan legyen a csókja, hogy mindent meggyógyitson, és legalább hat pár keze legyen.

Az angyal hallgatta, és hitetlenkedve rázta a fejét:
- Hat pár?
- Nem a kezek megteremtése a nehéz - mondta az Isten -, hanem az a három pár szem, amellyel egy anyának rendelkeznie kell.
- Olyan sok?
A jó Isten bólintott. - Az egyik pár azért kell neki, hogy csukott ajtón keresztül is megláthassa, hogy mi történik amikor beszól: "Mit csináltok?" és azt a választ hallja, hogy "semmit". Egy másik szempárra a fej hátsó részén azért, hogy észre vegye, amit nem kell látnia. A harmadikra pedig azért, hogy mikor gyermeke valami rosszat tett, szemeivel közölhesse: "Mindent tudok és éppen ezért melletted vagyok."

Uram - szólt az angyal, enyhén megérintve a karját -, ma már eleget dolgoztál, térj nyugovóra, holnap is lesz nap.

- Sajnos nem tehetem - szólt az Úr -, már majdnem befejeztem. Elkészült egy édesanya, aki magától meggyógyul, ha beteg, aki tud hat ember számára ebédet készíteni egy fél kiló darált húsból.

Az angyal kiváncsian körberepdesi a minta-anyát és sóhajtva megjegyzi: - Túl gyöngéd.
- De mindennek ellen tud állni. Neked halvány fogalmad sincs mit tud egy édesanya elviselni - szólt az Úr.
- Tud gondolkodni?
- Nemcsak hogy gondolkodni tud, hanem annyira ügyesen használja az értelmét, hogy még a kompromisszumra is képes - állította az Úr.

Akkor az angyal közelebb hajolt a modell-anyához és az egyik ujját végig húzta az arcán.
- Itt van valami ami fölösleges - szólt az angyal.
- Nem fölösleges ott semmi - szólt az Úr -, az egy könnycsepp.
- Hát az meg mire jó?
- Azzal lehet kifejezni az örömöt, a bánatot, a csalódást, a fájdalmat, a magányt és a büszkeséget.
- Te egy lángész vagy! - kiáltott fel az angyal.

Finom melankóliával válaszólt az Úr - Megvallom az igazat, a könnyet nem én teremtettem!

Ha a könnyet nem az Isten teremtette, miért erőszakoljuk mi mások szemébe?
Mellettem állsz, de érzem távol jársz.
A zene andalít, csak nékünk szól.
Még át is ölelsz, ez a perc enyém, átjár a boldog remény.
Egy édes tánc, egy furcsa bús románc, egy könnyes búcsúzás,
Nincs folytatás.
Itt állsz és vársz még, én is várok rád.
Úgy fáj, a szívembe tép.
Százezer féltés bár ölelsz ma még.
Úgy fáj, hogy nem vár a híres happy end.
Szép volt az álom, de mond hova ment?
Most még, míg itt vagy és ez a perc oly szép.
Ma még, most még, most még.
Mi várhat miránk, ha messze mész, csak kín és gyötrődés.
Még úgy fáj, hogy nem vár a híres happy end.
Szép volt, de nagyon, fáj most ez a csend.
Itt álltál, közel volt a boldogság.
Itt állsz még vársz, de nincs tovább.
Nem az az igazi boldogság, amikor elérhetetlen álmokat kergetünk, hanem amikor a hétköznapokban végre megszűnik a szenvedés és ez a szenvedés hiánya boldogságot sugall!
A mi rajunk géppisztoly tüzet kapott, és az első, akit elesni láttam, a tizedes volt. Pedig mind a két karját föltartotta a levegőbe, s mégis meg kellett halnia.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló